Felkészülés vízitúrára
A hétköznapok rohanásából a békére, csendre, vágyók közül számos fiatal és idős tölti hétvégéjét, szabadságát a vízen, vízparton. A kora tavasztól késő őszig tartó vízitúrázás egy életforma – korra, nemre, munkakörre való tekintet nélkül. A víz, a napfény, a tiszta levegő, a mozgás és nem utolsósorban a baráti társaság, együttes élménye felejthetetlenné teszi az evezést.
Manapság számos vízitúrát szerveznek az erre szakosodott utazási irodák, de nem feltétlenül kínálnak túrára való előzetes erőnléti felkészítést is, pedig mint minden hosszabb túra, a vízitúra is felkészülést igénylő kaland . Amennyiben nem csak a folyó jótékony áramlataira akarunk hagyatkozni – feltéve, ha folyás irányával halad a túra - hanem sebességet is akarunk hajónknak, ne menjünk előzetes felkészülés nélkül. Ahhoz, hogy jól mulassunk túra alatt és ne a sebeinket ápolgassuk: mind izmainkat, mind bőrünket edzeni kell.
Izmainkat evezéssel, úszással, erősítéssel tudjuk felkészíteni a szokatlan igénybevételre. Az edzéseket 2-3 hónappal indulás előtt mindenképpen kezdjük meg, heti 3 alkalom szükséges a formába hozáshoz .
Készítsünk útvonaltervet, átlagoljuk a naponta célnak kitűzött kilométerek számát ez alapján határozzuk meg az edzésben elérni kívánt időt, teljesítményt. Az első 5 alkalommal egyenletes sebességgel evezzünk , az időtartamot növeljük edzésről-edzésre, utána elkezdhetjük emelni az ellenállást, a sebességet. Indulás előtt legalább 4-szer végezzünk iramjátékot, intervallumos edzést. A Danubius Health Spa Resort Margitsziget – Premier Fitness szakképzett instruktorai mindig örömmel állnak rendelkezésre a program részletes, személyre szabott összeállításában .
Vízitúra előtt hetente egyszer iktassunk be vizes edzést , ehhez ajánljuk a klub vízi aerobik óráit, illetve a szivacs-súlyzós úszást, így a nyílt vízen is biztonsággal tudjuk venni az akadályokat.
Bőrünk edzéséhez szintén kitűnő helyszínt biztosít a Danubius Health Spa Resort Margitsziget spa részlegének napozóterasza. A teraszon a kora délelőtti vagy késő délutáni órákban kellemesen ellazulhatunk napfürdőzés közben és csobbanhatunk is a kültéri medencében. Napozáshoz ne felejtsen el fényvédő krémet használni , ehhez a Clarins Francia kozmetikai termékcsalád készítményeit ajánljuk, melyek a szálloda Emporium szépségszalonjában szaktanácsadás kíséretében megvásárolhatók, majd a túra során is alkalmazhatók védekezésként a veszélyes napsugarak ellen.
Kellemes felkészülést, és ahogy a hajósok mondani szokták „jó szelet” kíván a Danubius Premier Fitness csapata az idei vízitúrájához!
Bringára fel!
Nem volt még kerékpártúrán? Itt az ideje elkezdeni. Természetesen mint minden több napos túra ez is felkészülést igényel.
Biciklitúra előtt már hónapokkal kezdjünk el edzeni az útra. A fitness klubokban található kardio bicikliken, spinning órákon, edző segítségével könnyebben felkészülhet a hosszabb távra. A túrát megelőzően hetente pár alkalommal, vagy akár naponta, guruljon munkahelyére, vagy a fitness klubig kerékpárjával ezzel nem csak fizikailag , hanem lelkileg is előkészülve a túrára. Kezdetben hosszadalmas, fáradságos, sőt még veszélyesnek is tűnhet az út, de minél többet biciklizünk, annál egyszerűbb lesz. A biciklizés nem csak környezetbarát, hanem olcsó, kalandos, egészséges és szórakoztató is.
Ha már eldőlt a túra helyszíne érdemes elemezni, hogy milyen terep várható, amit egyeztetve edzőjével kialakítható a terepre legmegfelelőbb felkészítés . Amennyiben a túra hegyvidékes tájon kerül megrendezésre, az általános edzés mellett különös figyelmet kell fordítani az erőnléti edzésre, legjobb, ha rendszeresen növeljük a pedál-fordulatszámot. Akinek nincsenek a közelben hegyek, annak síkon kell nehezebb fokozatban mennie.
Mint minden ezdés alkalmával a biciklizésnél is fontos a helyes táplálkozás. Aki több kilométert megy, annak többet is lehet / kell ennie. Egy átlagos tempójú egy órás bringázás alatt kb. 700 kalóriát éget el a szervezet. A plussz kalóriákat lehetőleg közvetlenül az edzés után fogyassza el, mert a terhelést követő 2,5 órában tudják az izmok a szénhidrátokat a legjobban raktározni. Nem csak a túrán, vagy az edzés folyamán, hanem a mindennapokban is hozzá kellene ahhoz szokni, hogy óránként igyon egy pohár innivalót. Alkalmas a víz, higított gyümölcslevek, gyógy- és gyümölcsteák. Koffein- vagy nagy cukortartalmú italok ellenben kiszárítják a szervezetet, ezért mindig kb. azonos mennyiségű vízzel kell kompenzálni.
Az túra előtti napokban a szauna, séta, kényelmes futás, masszázs és a lazító gyakorlatok is segítik a felkészülést.
Amennyiben még nincs meg a pontos helyszín , azoknak javasoljuk, induljon szervezett, szakképzett vezetővel induló túrán. A Danubius Premier Fitness ehhez a következő ajánlatot nyújtja:
A Danubius Health Spa Rersort Hévíz 4*superior wellness szálloda - Premier Fitness klubja idén először csoportos – saját kerékpárral történő - kerékpártúrát szervez vezetővel , a szállodában történő elszállásolással, félpanzióval. Az érkezés napján bemelegítő túra indul könnyű terepen Keszthelyre és vissza, megközelítőleg 30 km . Ezt követően szabad program, a túra kipihenésére rendkívül ideális helyszínen a szálloda fürdő- és wellness részlegén , ahol a következő szolgáltatások várják: 200 m 2 -es kerti élményfürdő - egyedülálló víz alatti zenével és esténként fényjátékkal -, jin-jang alakú fedett termálfürdő két medencével (33 és 37°C ), továbbá úszómedence , pezsgőfürdő, szauna, gőzfürdő, hőlégkamra, kerti finn rönkszauna áll rendelkezésre levezetni a nap sportos fáradalmait.
A következő nap biciklis programja a bőséges, bio és „Healthy Choice” ételeket is tartalmazó büfé reggeli elfogyasztását követően indul, a közepes nehézségű bicikli túra hegyen-völgyön-sík vidéken - Keszthelyi-hegység, Balatonfelvidéki Nemzeti Park, Badacsony, Balatoni bringakörút - ca 80 Km távon. A túra után és a vacsorát megelőzően még lesz idő relaxálni a wellness részlegen, amiben akár egy jól megérdemelt masszázs is segíthet.
A részvételre korlátozott létszámban van lehetőség, ezért mihamarabb érdemes lefoglalni az időpontok közül a megfelelőt - 2008. június 27- 29., 2008. július 11 - 13., 2008. augusztus 8 - 10., 2008. szeptember 12 - 14.
Jelentkezési szándékát és további információ igényét a túrával kapcsolatban 06-83-889-479 telefonszámon jelezze.
Reggeli sport, garantált fogyás
Aki reggel lelkiismeretesen letudja az edzését, sokat tesz azért, hogy megtartsa, avagy visszaszerezze ideális testsúlyát, hiszen az aktív mozgásnak köszönhetően jelentősen felgyorsítja anyagcseréjét , s így szervezete szinte az egész nap folyamán égeti a kalóriákat . Ráadásul a kiadós mozgás után nem lehet kiadós reggelit fogyasztani, mivel sportolást követően inkább könnyebb, egészségesebb ételeket kívánunk, sőt sokkal könnyebben fogyasztjuk el a napi ideális folyadékmennyiségünket is! Ha nincs idő egy-másfél órával az edzés előtt reggelizni, inkább csak egy kis gyümölcslevet igyunk, a teli gyomor ugyanis zavaró, a szervezetünk viszont raktároz annyi energiát, amennyi egy közepes-kis intenzitású edzéshez elegendő.
Szervezetünknek is szüksége van az ébredésre, hagyjunk neki időt, reggeli edzésnél fokozatosan növelve a terhelés intenzitását . Reggel igazán hatékonyan űzhető sportok: futás saját, nem erőltetett tempóban, ehhez javasoljuk, a Danubius Health Spa Resort Margitsziget – Premier Fitness klubját, ahol a beltéri mozgást megelőzően, használható a közkedvelt margitszigeti műanyag futópálya. A több mint 5 km-es táv a szállodában kölcsönzött biciklivel is megtehető, javasolt túraútvonal alapján.( A kerékpár túrához a hotel szakemberei térképet biztosítanak!) Visszatérve a klubba a jóga, vizitorna, gerinctorna , nem koreografált aerobik órákon való részvételt, vagy a fitness teremben közepes intenzitású kerékpározást ajánljuk.
Ébredést követően még igen merevek az izmaink, ízületeink, ezért jóval hosszabb időt kell szánni a bemelegítésre , mint egyébként. Edzés előtt óvatos nyújtó gyakorlatokat végezzünk , az edzés után viszont semmiképp se feledkezzünk meg az alapos nyújtásról.
Aki nagyon keveset aludt az éjjel, a megterhelő edzést hagyja máskorra. Ilyenkor javasoljuk relaxáljon a Premier Fitness klub margitszigeti termálvízzel töltött medencéiben , fény- és hangjátékkal kialakított sóbarlangban , de akár egy kiadós szaunázással is kezdheti napját.
A Danubius Premier Fitness hálózat klubjai reggel 7.00-tól – egyes helyszínei 6.30-tól várják a fenti jó tanácsot megfogadni vágyókat!